Nem gondoltam volna, hogy a skanzen bejárására egy nap kevés, azért a lehetőségekhez mérten igyekeztünk mindent megnézni.
Egy hosszabb séta vezetett a következő részhez.
Ismerős hazai tájegységet tekintettünk meg.
Óbudavár templomának hű másolata, itt határoztam el, hogy ha arra járok legközelebb, hasonló szögből lefényképezem ellenőrzés céljából.
Tovább sétálva eljutottunk a Nyirádi portáig, mely település számunkra nagyon ismerős, Cicanagyi gyermekkorában a közelben lévő Deáki településre járt ki rokonokhoz.
Egyszerű falusi porta, egyszerű berendezésekkel.
Cicanagyival üldögéltünk egy keveset a lócán.
Előző beszámolóban már mutattam, hogy bratyesz erősködött a tűzoltó szerszámmal, én sem maradhattam ki.
A mosókonyhában egy igazi tundragabugyit láthattunk.
Átsétáltunk a Mindszentkállai portára, szép képet sikerült készíteni.
Egy kicsit megszeretgettem Cicanagyit.
Újabban ha meglátunk egy színpadot, a bratyesszal egyből ránk jön az ugrabugrálhatnék, most sem volt ez másként.
A szélmalom csalogatott bennünk, de éppen csak bekukkantani lehetett, egy kép elkészítésére viszont elég volt.
Az út menti bokrok és gyümölcsfák kínálták magukat, ringlót még induláskor ettem, később nagyon finom körtét, most a földiszeder következett, némelyik egészen savanyú volt.
Ennyi séta után már alaposan megéheztünk, a helyi pékségben vásároltunk süteményeket, pogácsákat és jóízűen fogyasztottuk.
Ebéd után a gyereknek jár a játék.
Az asszonyok úgy döntöttek, már nem jönnek velünk egy árnyas hűvös helyen üldögéltek. Mi is úgy csináltunk, mintha frissek lennénk aztán az első adandó alkalommal helyet foglaltunk.
Gyönyörködtünk a szépen kialakított faluban.
Elmerengtem azon, hogy régen faluhelyen, mindennek kézre kellett esni, minden célszerű volt, és tartós használatra berendezve.
Ha valamit elkészítettek, az generációknak készült, egyszer lett megcsinálva de alaposan.
Nem úgy volt, ha valami elfogyott akkor kocsiba ülünk, és irány a bolt a teszkó. Minden elkészült házilag, a kenyér a gyúrt tészta, a túró, a sajt a befőttek, zsákokban a termés, szóval minden ami az élethez szükséges volt, praktikusan egyszerűen és sok munkával, ott volt helyben.
Az emberi leleményesség határtalan, az élelmiszerek romlás nélküli tárolására abban az időben is mindent elkövettek, és talán a régi praktikák alkalmazása ma is célszerű, energiatakarékos lenne, persze nem olyan kényelmes, hogy csak kinyitjuk a hűtőajtót.
Többször jártunk Cicanagyival az Őrségben, ezek a házak már annak vidéknek a hangulatát adják.
Az ágyak mint mindenütt számomra egy kicsit szűkösnek tűnnek, pedig biztos vagyok benne, hogy egy cseppet sem változtak gyerekkorom óta.
Masszív, nyugalmat és életet árasztó környezet.
A kovácsműhelynek gyerekkoromban az illatát szerettem, mikor ízzott a szén, füstölt a lovak patájára felpróbált patkó és árasztotta az égett szaru szagot. De láttam bognárt kocsikereket készíteni, minden küllő, minden darab passzolt.
Bajai tímárok munkahelye, hálistennek bőrösökkel sosem találkoztam, csak a végtermékkel.
Egy igazi kerekes kút, sokszor húztam hasonlóból a vizet, nem hiszem, hogy van olyan amelyből ma innák is.
Lassan utunk végére értünk, alaposan elfáradtunk, a hölgy jól mutatja, onnét indultunk és nagy utat jártunk be, itt a skanzenben is, és az életben is.
( A nyilakat én rajzolgattam a képre, nehogy valaki reklamáljon a hiányuk miatt, ha arra jár. )
Ezt a programot augusztus 19 -én Sógornőm és Bátyám találta ki, szervezte számunkra, felejthetetlen élmény volt, hálás köszönet érte.
Árpapi
Egy hosszabb séta vezetett a következő részhez.
Ismerős hazai tájegységet tekintettünk meg.
Óbudavár templomának hű másolata, itt határoztam el, hogy ha arra járok legközelebb, hasonló szögből lefényképezem ellenőrzés céljából.
Tovább sétálva eljutottunk a Nyirádi portáig, mely település számunkra nagyon ismerős, Cicanagyi gyermekkorában a közelben lévő Deáki településre járt ki rokonokhoz.
Egyszerű falusi porta, egyszerű berendezésekkel.
Cicanagyival üldögéltünk egy keveset a lócán.
Előző beszámolóban már mutattam, hogy bratyesz erősködött a tűzoltó szerszámmal, én sem maradhattam ki.
A mosókonyhában egy igazi tundragabugyit láthattunk.
Átsétáltunk a Mindszentkállai portára, szép képet sikerült készíteni.
Egy kicsit megszeretgettem Cicanagyit.
Újabban ha meglátunk egy színpadot, a bratyesszal egyből ránk jön az ugrabugrálhatnék, most sem volt ez másként.
A szélmalom csalogatott bennünk, de éppen csak bekukkantani lehetett, egy kép elkészítésére viszont elég volt.
Az út menti bokrok és gyümölcsfák kínálták magukat, ringlót még induláskor ettem, később nagyon finom körtét, most a földiszeder következett, némelyik egészen savanyú volt.
Ennyi séta után már alaposan megéheztünk, a helyi pékségben vásároltunk süteményeket, pogácsákat és jóízűen fogyasztottuk.
Ebéd után a gyereknek jár a játék.
Az asszonyok úgy döntöttek, már nem jönnek velünk egy árnyas hűvös helyen üldögéltek. Mi is úgy csináltunk, mintha frissek lennénk aztán az első adandó alkalommal helyet foglaltunk.
Gyönyörködtünk a szépen kialakított faluban.
Elmerengtem azon, hogy régen faluhelyen, mindennek kézre kellett esni, minden célszerű volt, és tartós használatra berendezve.
Ha valamit elkészítettek, az generációknak készült, egyszer lett megcsinálva de alaposan.
Nem úgy volt, ha valami elfogyott akkor kocsiba ülünk, és irány a bolt a teszkó. Minden elkészült házilag, a kenyér a gyúrt tészta, a túró, a sajt a befőttek, zsákokban a termés, szóval minden ami az élethez szükséges volt, praktikusan egyszerűen és sok munkával, ott volt helyben.
Az emberi leleményesség határtalan, az élelmiszerek romlás nélküli tárolására abban az időben is mindent elkövettek, és talán a régi praktikák alkalmazása ma is célszerű, energiatakarékos lenne, persze nem olyan kényelmes, hogy csak kinyitjuk a hűtőajtót.
Többször jártunk Cicanagyival az Őrségben, ezek a házak már annak vidéknek a hangulatát adják.
Az ágyak mint mindenütt számomra egy kicsit szűkösnek tűnnek, pedig biztos vagyok benne, hogy egy cseppet sem változtak gyerekkorom óta.
Masszív, nyugalmat és életet árasztó környezet.
A kovácsműhelynek gyerekkoromban az illatát szerettem, mikor ízzott a szén, füstölt a lovak patájára felpróbált patkó és árasztotta az égett szaru szagot. De láttam bognárt kocsikereket készíteni, minden küllő, minden darab passzolt.
Bajai tímárok munkahelye, hálistennek bőrösökkel sosem találkoztam, csak a végtermékkel.
Egy igazi kerekes kút, sokszor húztam hasonlóból a vizet, nem hiszem, hogy van olyan amelyből ma innák is.
Lassan utunk végére értünk, alaposan elfáradtunk, a hölgy jól mutatja, onnét indultunk és nagy utat jártunk be, itt a skanzenben is, és az életben is.
( A nyilakat én rajzolgattam a képre, nehogy valaki reklamáljon a hiányuk miatt, ha arra jár. )
Ezt a programot augusztus 19 -én Sógornőm és Bátyám találta ki, szervezte számunkra, felejthetetlen élmény volt, hálás köszönet érte.
Árpapi
4 megjegyzés:
Köszönöm, ha megnéztetek.
Lehet ám ide névtelenül is küldeni kommentot, de azt, ha olyan, szépen ki fogom törölni, annyit elvárok, hogy legalább aláírás legyen.
A komment dobozban lehet kiválasztani, hogy miként kommentáltok,lehet Google fiókos, Openld, Név és Url címes, vagy névtelen.
Árpapi
Nagyon tetszik, hogy mindig együtt mentek! Példás összetartás. Ezt ma már tanítani kéne!!!!!
Trixi
Köszönöm Trixi, hogy ide találtál.
Valóban jók ezek a közös kirándulások.
Megjegyzés küldése